Lebuktatta Karácsonyt az elemző
Tavaly Budapest bevételei harmadával nőttek, mégsincs pénz semmire.
A szociológus a publicisztikáiban és nyilvános szereplései során rendszeresen gyalázza a jobboldali kormánypártokat és azok szavazóit.
A legutóbbi roham után elvesztette a beszédkészségét és lebénult a jobb oldala is.
Kozma Éva rendszeresen felszólal az akkumulátorgyártás és az elektromos autók gyártása ellen.
Tízezer diák vizsgázik pénteken.
A főpolgármester-jelölt szerint pártpolitikusok helyett szakemberekre lenne végre szükség a fővárosi cégek vezetésében.
Több mint száz gyanútlan embert vert át.
Büntetőeljárást indított a rendőrség.
Az sem kizárt, hogy többen vannak.
A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője pártja választási esélyeiről is beszélt a Telexnek.
Tavaly Budapest bevételei harmadával nőttek, mégsincs pénz semmire.
Amit a tagokról és delegálásukról tudni kell.
Forgalmi és közlekedési információk péntek reggel.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint hagyni kellene a felnőtteket dolgozni.
Érdemes lehet felkészülni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.